EgészségTár

Május 8.  2022. 05. 08.
A Nemzetközi Vöröskereszt és a Vörös Félhold Napja

Közel kétszáz évvel ezelőtt, 1828. május 8-án született Henry Dunant svájci üzletember és író, a Nemzetközi Vöröskereszt megalapítója. Kezdeményezésére a solferinói csata után alakult meg a Sebesült Katonáknak Nyújtandó Segély Nemzetközi Bizottsága, amely 1880-ban felvette a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága nevet.

Az 1859-es a solferinói ütközet során – amely az osztrák és az egyesített francia-szárd haderők között zajlott – több mint negyvenezer sérült vagy halott katonát hagytak a csatamezőn. Henry Dunant üzleti útját megszakítva önkéntes segélycsapatokat szervezett, majd a helyi asszonyok és a szomszédos falu lakosai segítségével ápolta a sebesülteket. A svájci állampolgár ekkor kezdeményezte – a háborúk áldozatainak és sebesültjeinek védelmének és gyógyításának, valamint az elesett tisztek eltemetésének rendszerezésére – a nemzetközi segélyszervezet létrehozását.

Ha betegszállításra van szüksége
forduljon hozzánk bizalommal

Ügyfélszolgálatunk 0 - 24 óráig elérhető ünnepnapokon is

1863. október 26-án Dunant részvételével a Nemzetközi Bizottság határozott a Vöröskereszt megalapításáról. A háborús sebesültek ápolása mellett a szervezet feladatai közé tartozott a rokkantak és a rászorulók ellátása. Ezek után sorra alakultak a nemzeti társaságok, 1864-ben már Dánia, Franciaország, Spanyolország, Poroszország és Belgium is csatlakozott a „vöröskeresztes" programhoz.

1919-ben alakult meg a Vöröskereszt-Vörösfélhold Társaságok Ligája (ma Föderáció, IFRC), ami a nemzeti társaságok tevékenységének összehangolása és koordinálása érdekében vált szükségessé.
A szervezet vörös kereszt jelképe a svájci zászló inverze. A vörös félholdat már az Oroszország és az Oszmán Birodalom közti fegyveres összecsapás (1876-1878) során is alkalmazták, amit hivatalosan 1929-ben fogadtak el. 2005-ben írták alá a harmadik jelképet, a vörös kristályt, amelyet elsőként Izrael kezdett el használni.

vöröskereszt nap


A Magyar Vöröskereszt 1881-ben alakult meg, létrejöttét a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága 1882-ben ismerte el. A szervezet 1921-től tagja a Vöröskereszt és Vörösfélhold Társaságok Nemzetközi Szövetségének. A Magyar Vöröskereszt fő célkitűzései az élet- és az egészség védelme, az emberi személyiség tiszteletben tartása, az emberi szenvedés és a szociális gondok enyhítése, a betegségek megelőzése, a fegyveres konfliktusok és a katasztrófák áldozatainak megsegítése.

A Vöröskereszt megalapításáért Dunant 1901-ben Nobel Békedíjat kapott. A Nemzetközi Vöröskereszt 1949-ben nyilvánította május 8-át világnappá, ami alkalmat ad arra, hogy köszönetet mondjunk azoknak, akik e nagy múltú, fontos és tiszteletre méltó szervezet tagjai.

nemzetközi vöröskereszt

Ismerje meg kedvező árainkat

Betegszállítás rejtett költségek nélkül

A Magyar Vöröskereszt az egyetlen olyan társadalmi szervezet, melynek működéséről önálló törvény rendelkezik (1993. évi XL törvény.).
1998. január 1-jétől kiemelten közhasznú társaság.

Forrás: www.honvedelem.hu

Magyar English



powered by profiweb

Adatkezelési és cookie tájékoztató

Keressen minket bizalommal

Pósa Lajos utca 9

1185 Budapest

info@mentosok.hu
euro.m.ambulance@gmail.com

+36 70 255 7938
+36 30 996 7947

Kövessen minket a Facebook-on

Euromed Ambulance

Töltse ki az online adatlapot

Az adatlap kitöltése után felvesszük Önnel a kapcsolatot.