Szombaton megjelent a rendelet a Magyar Közlönyben arról, hogy mely járványügyi intézkedéseket von vissza a kormány.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ tegnap esti tájékoztatása szerint a maszkviselési kötelezettség március 7-től megszűnik.
- a tömegközlekedési eszközökön
- az üzletekben
- a bevásárlóközpontokban
- a postákon
- az ügyfélszolgálatokon
- a színházakban
- a mozikban
- a múzeumokban és sportrendezvényeken
- és a vendéglátó egységek dolgozóinak sem kell maszkot viselniük munkájuk során
Fentieken túl megszűnik minden olyan korlátozás, amely védettségi igazolványhoz kötötte valamely hazai szolgáltatás igénybevételét.
Ügyfélszolgálatunk 0 - 24 óráig elérhető ünnepnapokon is
Nem kell már védettségi igazolvány sportrendezvényre, kulturális rendezvényekre, zenés- táncos rendezvényre, 500 főnél nagyobb létszámos szabadtéri rendezvényekre sem. A Magyarország területére történő beutazással kapcsolatos korlátozások feloldásra kerülnek.
Az ok, hogy ezek az uniós Covid igazolványra vonatkozó szabályozással összhangban kerültek kialakításra, az uniós országok pedig továbbra is maguk határozzák meg, hogy Covid igazolványhoz kötik-e az országba való belépést.
Leírják, hogy a kormány továbbra is biztosítja az oltás lehetőségét mindenkinek, aki élni szeretne az oltás lehetőségével. Az oltás felvétele a kórházi oltópontokon, a házi orvosoknál és a házi gyermekorvosoknál továbbra is lehetséges. A regisztrációs és az időpontfoglaló honlap folyamatosan nyitva áll, márciusban is minden héten lesznek oltási akciónapok, írják még.
Az oltás felvétele továbbra is elvárt az egészségügyi és a szociális dolgozóktól, valamint a honvédelemben, de a közigazgatás többi területén feloldották a kötelező előírást, a pedagógusoknak sem kötelező.
Betegszállítás rejtett költségek nélkül
A látogatás feltétele, hogy a látogató érvényes védettségi igazolvánnyal vagy negatív eredményű, 48 órán belül elvégzett SARS-CoV-2 gyorsteszttel rendelkezzen.
Az egységes gyakorlat szerint, a betegek és a hozzátartozók fokozott védelme érdekében az alábbi szabályokat kell betartaniuk a látogatóknak a kórházakban a látogatási tilalom feloldását követően:
- egy beteghez naponta legfeljebb két látogató mehet be, személyenként maximum 30 perces időtartamra, vagy egy látogató maximum 60 perces időtartamra,
- a látogatás feltétele, hogy a látogató érvényes védettségi igazolvánnyal vagy védettségi igazolvány hiányában a látogatást megelőző 48 órán belül elvégzett negatív eredményű SARS-CoV-2 gyorsteszttel rendelkezzen, melyet a belépéskor köteles bemutatni,
- a 2. pont szerinti szabály alól az 5 év alatti gyerekek mentesülnek, akiknek az esetében nem szükséges a védettségi igazolvány vagy gyorsteszt bemutatása,
- ha a beteg állapota és az intézmény adottságai megengedik, az időjárás függvényében lehetőség szerint szabadtéren történjen a látogatás, ebben az esetben nincs korlátozva a látogatók száma,
a látogatóknak mindvégig az egészségügyi és szociális intézmények területén történő maszkviselés szabályairól szóló 31/2021. (VII. 7.) EMMI rendelet előírásainak megfelelő maszkot kell viselniük.
- Látogatási rend: hétfőtől-péntekig 14:00 - 16:00,
szombat, vasárnap és ünnepnap: 10:00 - 12:00; és 14:00 - 16:00.
Forrás: Kormányzati Tájékoztatási Központ